[백남준] 그의 절친 '보이스'의 마지막 퍼포먼스

[요셉 보이스가 독일에서 문화대통령이 된 것은 그의 평생에 퍼포먼스 등을 통해 니체가 말하는 초인적인 자기헌신과 예술적 순교자로 죽었기 때문이다. 그래서 그에 대한 독일인의 존경이 끝이 없는 것이다 그러다 보니 오래 살지는 못했다] <아래 작품에서 보이스가 말하고자 하는 것은 평화와는 반대로 가는 20세기 현대문명사를 비판하면서 지금 우리에게 긴급하게 산소호흡기가 필요하다는 메시지 같다>

요셉 보이스 피아노 산소(Joseph Beuys Clavier Oxygen) 1985년. 평화 비엔날레 함부르크 이 퍼포먼스는 백남준과 함께 했지만 당시 보이스는 병중이라 전화로만 참가하다. 보이스의 마지막 퍼포먼스라고 한다. 아래는 헝가리 언어 헝가리 언어가 우랄 알타이 계통이라 우리와 비슷하다고 하네요 그런데 지난 번에 헝가리 여대생을 만난 적이 있는데 헝가리는 유럽과 다르게 이름을 쓰는 순서가 한국과 똑 같다고 하네요 어찌나 반가운지 ㅎㅎ

기호학자 롤랑 바르트가 대상언어를 넘어서는 메타-언어(Meta-language)를 언급했는데 백남준과 보이스의 예술은 기존의 예술방식을 넘어서는 일종의 '메타-아트(Meta-Art)로 봐야 할 것이다. 그냥 일반적인 아트의 기준으로는 설명을 하기가 힘들다는 소리다.

Joseph Beuys Clavier Oxygen, 1985 fotó: Archiv Block, Berlin // Az akciómûvészetéhez hasonló vonásokat mutat az egyéni alkotókon kívül egy sor mûvészcsoport munkája: a New York-i iskola, a Gutai csoport, az újrealisták, a Fluxus, a bécsi akcionizmus, a Hi Red Center és a body art. Visszautasítottak minden anyag-orientált formalizmust, és az elõadói tevékenység – zene, tánc, színház és más mûvészeti formák, szexualitás, az emberi test, a mûvész személyisége – egyesítése helyett a közönséggel való interaktív kapcsolatot választották. Az akcionista mûalkotás ebben az eleven viszonyban formálódik. A kiállított mûvek között most az akciómûvészet számos fõmûve szerepel. Sok korabeli mûrõl csak hang- vagy filmfelvétel, fotósorozat maradt, ezek egészítik ki az idõben „átültethetõ” hajdani akciók élményét – provokatív jellegük, kommunikációs készségük alig vesztett egykori erejébõl.

Az Out of Actions kiállítása idõrendi sorrendbe állítva mutatja be az irányzat alkotásait. Festmények, szobrok, rajzok, fotók, installációk, filmek és videók (összesen közel 150 film) tárják a nézõk elé azt a sajátos kommunikációt, mellyel a különbözõ országokban élõ mûvészek a mûveik által tartották a kapcsolatot az akcionizmus többi képviselõjével. Az elsõ rész a gesztusfestészetet idézi fel Jackson Pollock egyik 1949-es mûvével és Hans Namuth csöpögtetett festményével. Itt szerepe John Cage Vízizené je (1952), amely szintén a performance elemeire épült. Mellettük láthatók Lucio Fontana és Shoyo Shimamoto egymástól teljesen független, egyidõben készült munkái, melyek a felület felsértésével, megszaggatásával három dimenzióba tágítják a táblaképfestészetet.

Az 1950-es évek vége felé a szobrászatban is elõtérbe került az elõadói tevékenység. Allan Kaprow 1958-as cikke már a happening elveit definiálta. Kaprow akció-kollázsai, melyek bevonják a nézõt az alkotói aktusba, hatottak Jim Dine és Red Grooms 50-es évekbeli performance-aira.

Az egyik leghíresebb performance-ot Robert Rauschenberg csinálta 1961-ben a párizsi amerikai nagykövetség épületében, a kor neves mûvészeinek közremûködésével: szerepelt ezen Niki de Saint-Phalle, Jean Tinguely és David Tudor is. Egy évvel korábban, 1960-ban Yves Klein az akcionizmus elveit meztelen testeken is alkalmazni kezdte. „Eleven ecsetként” gurította végig vásznain a meztelen nõket. A 60-as éveket Claes Oldenburg, Daniel Spoerri, James Lee Byars, Piero Manzoni és Yayoi Kusama neve fémjelzi a MAK tárlatán. A Japánban mûködõ Hi Red Center csoport, az európai és az amerikai Fluxus képviselõi, Yoko Ono interaktív mûvei, Robert Filliou automata „költõgépe” és Nam June Paik 1963-as „kikészített zongorája” a kiállítás szenzációi közé tartoznak.

1966-ban Gustav Metzger szimpoziumot szervezett Londonban „Rombolás a mûvészetben” címmel. Meghívta rá a Fluxus, az akcionizmus, a konkrét költészet képviselõit a világ legkülönbözõbb tájairól. Ezen a tárlaton Metzgernek egy savval befröcskölt, vázra kifeszített nylonlap ( South Bank Demo, 1961) kompozíciója idézi fel azt a korszakot, amikor a mozgalom hivatalosan is belépett a magasmûvészetek közé. A radikálisabb mûvek között látható Raphael Montanez Ortiz 1998-ra felelevenített Piano Destructive Concert je (1967). A bécsi akcionisták radikális társadalmi és mûvészeti elképzelései komoly hatást gyakoroltak a többi elõadó mûvészetre. Günther Brus , és Otto Mühl fotói 1963-64-bõl, Hermann Nitsch Asolo Raum -ja (1971) szakrális és hétköznapi tárgyak kompozícióját avatja mûvészetté. A bécsi akcionisták mûködésének „legkényesebb pontja” Rudolf Schwarzkogler személye volt: õ az, aki a csoportból és utolsó akciójából öngyilkossággal vált ki. Most egy 1965-ös fotósorozat, felületébe borotvaéleket ágyazó Sigmund Freud-Bild emlékezik a „mártír” mûvészre. Joseph Beuys a társadalmi felelõsség felé tágítja mûvészetfelfogását. A kiállítás e társadalmi szobrászat mûveibõl kettõt is felvonultat a 70-es évekbõl.

A kelet-európai mûvészek akció-irányú munkái sem maradtak ki a tárlatból. A cseh Milan Kniz´ák vezette Aktual Group társadalmi-politikai provokációi is ide sorolhatók, ahogyan a román Ion Grigorescu saját lakásában tartott, dokumentált performance-ai is. Hajas Tibor vagy Najmányi Lászlóék viszont hiányoznak. Latin-Amerikából is akadnak mûvek, már a 60-as évek végérõl: Lydia Pape Gyönyörkerekei (1968), Hélio Oiticica színes „parangoléi” (táncosok öltözékeként szolgáló köpenyek), Lygia Clark egyik 1967-es installációja e térség feszültségeit fejezte ki az akcionista mûvészet eszközeivel.

A bécsi akcionistákat követõ nemzedék legnevesebbjei között vonul fel Valie Export egy 1968-as feminista célzatú mûvével, és Peter Weibel az 1970-es Sebversek kel, melyben a versek a mûvész bõre alatt viselt tekercsre kerültek. Harmadik „örökösként” Franz West jelöltetett meg, plasztikái a közönség gesztusait provokálják. A body art képviselõi, Mowry Baden, Paul Cotton, Bruce Nauman saját testükön kísérletezve tágították a mûvészet anyagi és szellemi határait. Most Nauman elsõ „folyosó-performance"-áról is láthatunk dokumentumokat (1968-79).

<추신> 백남준 피아노 오브제와 사운드로 만든 비디오 조각 1991년 경 아트페어나온 것 같은데 연도가 정확하지 않다 뉴욕 모마에 이보다 더 완성도 높은 작품이 소장되어 있다.